Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Ilyen riportot amerikai újságíró tollából régen nem olvastatok.
„Seth Kugel pár óra leforgása alatt belecsöppent a vidék Magyarországába, és megtapasztalta, milyen a helyi szeszfőzde, falumúzeum, római katolikus mise, még egy disznótorba is meginvitálták. A New York Times tudósítója gyermeki lelkesedéssel írja le találkozását a furcsa magyar betűkel, a féldolláros kakaós csigával és az embert próbáló körtepálinkával. Írásában nincs nyoma rosszindulatnak, görcsnek, vágyvezérelt gondolkodásnak, mint azt annyi rólunk szóló cikkben megszokhattuk. Ez az ember tényleg nem tett mást, mint eljött hozzánk, és leírta, amit itt látott, tapasztalt.
Rendkívüli dolog ez, ugyanis nagyon kevés ilyen írás születik rólunk, magyarokról. Annyira hozzá szoktunk már a sugárban ránk zúdított mocskolódásokhoz, hogy ha idejön egy »neves újság« riportere, aki csak annyit tesz, hogy nem hazudik, alig akarunk hinni a szemünknek, és legszívesebben a lábát csókolgatnánk, mintha maga a megelevenedett Lord Rothermere volna. Szürreális az egész, de mindennél jobban jellemzi a hazai közhangulatot és a szabadnak hazudott média iránti bizalmi válságot.”